A Magyar Golfozó Nők Klubja és a Birdland Golf & Country Club vezetői kitettek magukért, hogy a hölgyeknek rendkívül emlékezetes programot nyújtsanak a Női Klub edzőtábora alkalmával. 26 bátor résztvevő indult útnak július 19-én, hogy a július 20-án induló egyhetes edzőtábor során fejlessze tudását. Ez alkalommal a hölgyek hozzátartozói is részt vehettek a programon és néhány úr élt is a lehetőséggel. A napi 4 óra edzés mellett bőven volt idő a hotel wellness szolgáltatásait igénybevennii, a reggeli két órás edzés után úszni, pihenni készülve az esti tréningre. Voltak nagyon elszántak, akik napközben a forróság ellenére a pályán való gyakorlást és játékot választották.
Az esték közös programokkal, kerti grillezéssekkel, kellemes beszélgetéssel, borozgatással teltek a rendkívül lelkes és nagyon összetartó társaságban, Az utolsó nap a szigorú megmérettetés napja volt, amikor a pályaalkalmassági vizsga megszerzéséért küzdöttek sokan, illetve a hcp-vel rendekezők javítani próbáltak eredményükön. A nagy meleg és a lelkesedés együtt arra késztette a társaságot, hogy már reggel 6 órától elindultak a háromfős flightok. Bebizonyosodott, hogy jó döntés volt az elképesztően korai indulás, mert a társaság nagy része a legjobb eredményt játszotta a hét alatt, így sokan büszkén térhettek haza pályaalkalmassági vizsgával és néhányan jobb hcp-vel. Gratulálunk Nekik!
A női klub és a Birdland vezetői, edzői komoly munkát fektettek abba, hogy a hölgyklub tagjai elégedetten távozzanak, amit maximálisan el is értek, mert közkívánatra biztos, hogy lesz ismétlés. A Birdland azt is lehetővé tette, hogy az edzőtábor utáni hétvégén is maradhatott a társaság. Többen éltek is lehetőséggel, ami rendkívül jó döntésnek bizonyult, mert a Magyar Golfozó Nők Klubjának vezetőségi tagja, Palotásné Horváth Zsuzsa vasánap Hole-in-One-t ütött a Birdland 7. szakaszán. Szívbből gratulálunk Neki!







