bejelentkezés
Keresés

MGNE Golfozó Nők on Facebook
Első Klubest és Sajtótájékoztató 1.0
2010. február 23., kedd, 23:49

Kedden este 5-től folyamatosan érkeztek a résztvevők. Bár a szervezők rengeteg energiát fektettek a meghívásokba, de ilyen sok kedves vendégre nem is mertünk számítani!

Sokan jöttek el tagjaink közül, voltak, akik éppen most regisztráltak erre az évre. Partnereink és támogatóink is jelen voltak. És persze a nyomtatott és elektronikus média képviselői.

Köszönjük a megjelenését Csomor Csillának és Kovács Áginak, akik mindketten szívesen népszerűsítik a golfot.

Oltványi Kati (aki a szervezésből is oroszlánrészt vállalt) volt az est háziasszonya. Révész Tamás (a Highland igazgatója) a Klubnapok és a Ladies Golf Tour helyszínének képviselőjeként mondott néhány szót. Ez a hét állomásos versenysorozat lesz az első önálló női kupa. Bejelentésre került a Női Üzleti Hálózattal együtt szervezett Konferencia és Ladies Open. Népszerű és közismert golfozók beszéltek arról, hogy miért jó golfozni: Kovács Ági, Csomor Csilla, Debreczeni Zita. Ők hárman egy villám putt versenyt is rögtönöztek az este folyamán. Bednár Móni (az MGNE elnöke) mondott összefoglalót az Egyesület múltjáról, működéséről és terveiről.

Sajtotajekoztato 20100223

Mivel elnökségi tagunk - Palotás Zsuzsi - minden rekordot megdöntve már feltöltötte az estén készített képeit a webre a Galériában meg is nézhetitek.

sajtotajekoztato100223

Lesz még bővebb és adatokban pontosabb beszámoló (még több képpel) - hamarosan.

Külön köszönet az est sikerét nem kis részben lehetővé tévő szponzorainknak:

Oázis Kertészet

Herczeg Ágnes - Sauska Pincészet

Majoros Pincészet

BorSopronból.hu

Dolce Gusto

gombladies.jpg

 

cimer_MGSZ.jpg

academy.jpg

Highland 2010 full.jpg

 

OLDLAKE_GOLF

birdland

gnp.JPG

hungariangolf

BalatonGolf

golfozom

 

 

Biosoul

Dominium Vini

tisztito.jpg